A HANGFESTŐK triót 2008-ban alapította Bartók Eszter énekesnő, valamint Sinha Róbert és Vidák Róbert gitárművészek. Az együttes előadásában egy magyar népdalfeldolgozásokból álló műsort hallhatnak az érdeklődők. A népdalokat spanyol flamencoval és egyéb gitárzenei stílusokkal ötvözve az énekesnő és a két gitárművész egy teljesen egyedülálló zenei fúziót hozott létre. Például a "Ne sírj, kedves" és a "A csitári hegyek alatt" kezdetű népdalokra flamenco bulerías-okat, a "Duna parton van egy malom" kezdetű népdalra flamenco seguiriyas-t, a "Hol jártál az éjjel" kezdetű népdalra pedig flamenco rumba-t írtak.

A produkció azonban nemcsak egyediségével, hanem színvonalával is kiemelkedik a manapság oly divatos világzenei projektek közül. Ezt igazolja többek között, hogy a Hangfestők trió 2008-ban meghívást kapott Spanyolországba, a Zaragozai Világkiállításra, ahol a magyar pavilon kiemelt eseményén, az augusztus 24-i Magyar Nemzeti Napon, a magyar köztársasági elnök jelenlétében ők adták a nyitókoncertet. 2008 januárjában pedig Brüsszelben szerepeltek egy kelet-közép európai országokat bemutató kulturális rendezvényen, körülbelül 1000 fős közönség előtt.

Természetesen a külföldi fellépések mellett az együttes rendszeresen szerepel rangos hazai koncerthelyszíneken is.

BARTÓK ESZTER Magyarország egyik legnépszerűbb és legtehetségesebb fiatal énekes-dalszerzője. Egy borsodi kis faluban nőtt fel, ahol a népi hagyományok jelenléte természetes része volt életének. Négy évesen már tagja volt a helyi népdalkörnek, és számos fesztiválon énekelt. Kezdetben novellákat, verseket írt, majd a főiskola évei alatt a versekből dalok születtek, és ekkor talált rá saját zenei hangjára. 2005-ben jutott a Megasztár döntőjébe, 2006-ban pedig "Az év felfedezettje" kategóriában eMeRTon díjat kapott. Emellett számos más díjat és kategóriajelölést is magáénak tudhat. Eddig két - kizárólag saját szerzeményeket tartalmazó - szólólemeze jelent meg Magyarország egyik vezető lemezkiadójánál, a Tom-Tom Records-nál.

SINHA RÓBERT
2006-ban szerzett diplomát a Holland Királyi Zeneakadémia klasszikus gitár szakán. Mindig is érdekelték a határterületek: a klasszikus zene, a flamenco, a jazz és a népzene különböző kapcsolódási pontjai, illetve az együttműködési lehetőségek más művészeti ágak, például az irodalom, a színház és a táncművészet képviselőivel. 2006-ban a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben adott koncertet, a "Partra magyar" (Hongarije aan Zee) elnevezésű 2004-es hollandiai magyar kulturális évad keretében pedig Amszterdamban és Hágában is fellépett. Többször szerepelt élőben a Magyar Televízió, az RTL Klub, és a TV2 különböző műsoraiban. 2004 és 2006 között 5 előadását támogatta a budapesti Spanyol Nagykövetség.

VIDÁK RÓBERT a legnagyszerűbb magyar roma-zenész hagyományok képviselője. Spanyolországban, illetve Magyarországon koncertező spanyol mesterek kurzusain tanulta a flamenco-gitározást. Viszont ebben ő – másokkal ellentétben - nem a spanyolokat próbálja utánozni, ehelyett inkább nagyon jó érzékkel beépítette azt saját zenei kultúrájába. A hazai zenei élet aktív tagja, több CD-n is közreműködött. Különböző produkciók résztvevőjeként rendszeresen szerepel rangos művészeti fesztiválokon és koncerthelyszíneken. Számos alkalommal lépett fel élőben a legnézettebb televíziós csatornákon (Magyar Televízió, RTL Klub, TV2, stb).
 
  2012.03.09, 19h:
Andante Borpatika (www.andante-borpatika.hu)
  2012.03.18, 19h:
BRÜSSZEL - Art Base (www.art-base.be)
  2011.10.21 LEMEZRENDELÉS - HANGFESTŐK CD

Részletek...


  2011.10.04 LEMEZBEMUTATÓ KONCERT
Szépművészeti Múzeum (Budapest) - 2011. október 20.
Részletek...


  2011.06.15 KONCERTFELVÉTEL SPANYOLORSZÁGBÓL
YouTube-on a Zaragozai Világkiállításon adott Hangfestők-koncert!
Részletek...


  2011.05.20 MAGYAR EU-ELNÖKSÉG: HANGFESTŐK-KONCERT HARMADSZOR!
Európa Pont (Millenáris) - május 27.
Részletek...


  2011.05.08 ÚJABB KONCERT A MAGYAR EU-ELNÖKSÉG KAPCSÁN
Pécsi Sportcsarnok - 2011. május 15.
Részletek...


  2011.04.12 HANGFESTŐK A FACEBOOK-ON

Részletek...


  2011.01.20 KONCERT A MAGYAR KULTÚRA NAPJA ALKALMÁBÓL
Előadás a Budaörsi Játékszínben
Részletek...


  2011.01.05 KONCERT A PARLAMENTBEN
Előadás a magyar EU-elnökség alkalmából
Részletek...


  2010.12.24 ÁLDOTT KARÁCSONYT!

Részletek...


  2010.12.22 KÜLÖNLEGES KARÁCSONYI MŰSOR
Évzáró koncert az Andante Borpatikában
Részletek...


  2010.11.29 KARÁCSONYI KONCERT az Andante Borpatikában

Részletek...


  2010.11.04 JÓTÉKONYSÁGI KONCERT AZ ISZAPKATASZTRÓFA KÁROSULTJAINAK JAVÁRA

Részletek...


  2010.10.27 KONCERT AZ ANDANTE BORPATIKÁBAN

Részletek...


  2010.07.07 JÓTÉKONYSÁGI KONCERT AZ ÁRVÍZKÁROSULTAK JAVÁRA

Részletek...


  2010.06.06 HANGFESTŐK INTERJÚ A PESTI ESTBEN

Részletek...


  2009.12.16 JÓKÍVÁNSÁGOK
Boldog karácsonyt!
Részletek...


  2009.11.30 HANGFESTŐK-TURNÉ FINNORSZÁGBAN
Friss hangok Magyarországról
Részletek...